Hírek
2018. Március 27. 12:45, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Veszélyesek lehetnek a hamis parfümök

Veszélyesek lehetnek a hamis parfümök, amelyek akár súlyos allergiás reakciókat, fertőző betegségeket is okozhatnak
- hívta fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) kedden az MTI-nek küldött közleményében.
A HENT szerint a hamis parfümök hozzávetőleg 800 millió forintos kárt okoztak Magyarországon az elmúlt mintegy három évben. Példaként említették, hogy tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egyetlen vámkezelés alkalmával 2 millió forint értékben 55 ezer darab hamis parfümöt találtak, amelyet lefoglaltak és megsemmisítettek.
Az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatalának (EUIPO) egyik korábbi jelentése szerint az EU-ban lefoglalt hamis parfümök és kozmetikai termékek 52 százaléka Törökországból származott, értékük 26,1 millió eurót tett ki 2013-ban - ismertetik a közleményben.
A hamis termékek legjelentősebb forgalma az interneten keresztül zajlik. A HENT ezért azt javasolja a vásárlóknak, hogy internetes vásárlásnál mindig legyenek körültekintőek és azokról a portálokról ne rendeljenek, ahol nem derül ki a forgalmazó cég neve és elérhetősége, mert ezekben az esetekben rendkívül nehéz, sőt gyakorlatilag lehetetlen a fogyasztó jogaink érvényesítése.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 07:42, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter: új repülésfejlesztési központot hoz létre Magyarországon a Gripeneket gyártó Saab-csoport
2025. Április 17. 07:40, csütörtök | Belföld
Mávinform: húsvétkor többletkapacitással működik a MÁV-csoport
A húsvéti ünnepek alatt jármű többletkapacitással működnek a MÁV-csoport szolgáltatásai mindenhol ahol szükséges - tájékoztatta a Mávinform szerdán az MTI-t.
2025. Április 17. 07:36, csütörtök | Belföld
Magyarországon vizsgálódik a LIBE küldöttség
Az uniós értékek helyzetével kapcsolatos témákat vizsgált az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) öttagú küldöttsége három napon át Budapesten.
2025. Április 16. 07:32, szerda | Belföld
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát
Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok