Hírek
2022. Augusztus 08. 14:04, hétfő |
Életmód
Forrás: mti/illusztráció: pixabay
Új agykérgi érési folyamatot fedeztek fel az ELKH kutatói
Az alvási orsók, vagyis az alvás során észlelhető rövid, gyors ritmusú agyműködési szakaszok vándorlásának nyomon követésével egy új agykérgi érési folyamatot fedeztek fel az ELTE kutatói,
akik alvás közben vizsgálták serdülő korban lévő fiatalok agyi aktivitását.
Eredményeik alapján a kutatók rámutattak az agy rendkívül későn érő prekuneális hálózatára, valamint kiemelték a nagy felbontású EEG-felvételek szerepét az agyi érés pontos topográfiai követésében - közölte az ELKH hétfőn.
A kutatást Kovács Ilona, az ELKH-ELTE-PPKE Serdülőkori Fejlődés Kutatócsoport vezetője irányította. A vizsgálat eredményeit bemutató tanulmányok a Nature Scientific Reports és a Journal of Sleep Research című szakfolyóiratokban jelentek meg.
A közlemény kitér arra, hogy az emberi agy érésével kapcsolatos mai megközelítések az agy ingerfeldolgozó, illetve cselekvéseket irányító területeihez kötődnek. Az eddig is ismert volt, hogy az agykéreg viselkedéskontrollért felelős elülső, frontális területei csak a serdülőkor végén kezdenek beérni, jóval az érzékelési folyamatokkal foglalkozó hátsó, poszterior területek érését követően.
A kutatócsoport ezúttal arra volt kíváncsi, hogy a gondolkodás, a képzelet és a világról alkotott belső modellek közvetítéséért felelős, az ingerektől és a viselkedésirányítástól viszonylag függetlenül működő agykérgi hálózat követi-e ezt a poszterior-frontális érési irányt, vagy esetleg más mintázatot mutat.
A beszámoló szerint a kérdés megválaszolásához a kutatók egy fontos módszertani újítást vezettek be: az agyi aktivitást alvás közben követték, amikor a működés ingerfüggetlen, cselekvésirányítástól mentes aspektusai a leginkább megvalósulnak. A méréshez EEG-t, azaz elektroenkefalogramot használtak, amely az agy elektromos tevékenységét rögzítő orvosi mérőműszer.
A kutatók a 12, 16, illetve 20 éves korcsoportokba sorolt résztvevők teljes éjszakás, nagy felbontású alvás-EEG-regisztrátumai (adatrögzítései) alapján az alvási orsók - az alvás során észlelhető rövid, gyors ritmusú agyműködési szakaszok - négy paraméterének (sűrűség, időtartam, amplitúdó és frekvencia) topografikus változásait elemezték.
"Ismert, hogy a tanulásban fontos szerepet játszó alvási orsók közül az úgynevezett lassú-orsók frontális, a gyors-orsók inkább poszterior eredetűek. Ezzel szemben, a vizsgálatok során mért paraméterek alapján a kutatók azt találták, hogy a fejlődésben lévő 12 éveseknél mindkét orsó esetén inkább a középső, centrális agyterületeken mutatkozott a legnagyobb aktivitás, és a felnőttekre jellemző két helyről eredő, bimodális orsótopográfia csak 20 éves korra kezd kialakulni. Különösen jellegzetes a hátsó elhelyezkedésű prekuneális területek irányába történő topográfiai gyors-orsó vándorlás, amely az eddig ismert érési mintázatokban nem szerepelt" - összegezték az eredményeket.
A beszámoló szerint a finom felbontású elemzés segítségével egyrészt számos korábbi eredményt megerősítettek a kutatók, másrészt olyan fontos eltérésekre mutattak rá, mint az érési folyamatban jellemző, fent említett poszterior irányú topográfiai vándorlás.
"Az eredmények világosan jelzik, hogy a lassú és a gyors alvási orsók fejlődésének hátterében eltérő idegi mechanizmusok állnak, továbbá hogy érésük eltér e folyamat eddig ismert érési jellegzetességeitől. Ez egyben az első lépések egyike az emberi agy belső, ingerfüggetlen és a cselekvésirányítással nem kapcsolatos hálózatának fejlődéstani megismerése felé" - mutattak rá a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 26. 17:00, csütörtök | Életmód
Húsvéttól látható a restaurált jeruzsálemi Szent Sír barokk mása Veszprémben
Elkészült a jeruzsálemi Szent Sír barokk másának restaurálása a veszprémi várnegyedben.
2026. Február 26. 14:00, csütörtök | Életmód
Megnyílt a Planet Budapest Fenntarthatósági Expo
2026. Február 25. 14:00, szerda | Életmód
Pataky Attila: több mint ötven év munkájának elismerése a Petőfi Zenei Életműdíj
Több mint ötven év munkájának elismerése a Petőfi Zenei Életműdíj - mondta Pataky Attila, aki az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában beszélt a díjról és a díjátadó gálaestről.
2026. Február 24. 16:00, kedd | Életmód
Szarka Tamás 24 állomásos turnéra indul Otthon vagyunk címmel
Szarka Tamás március közepén 24 állomásos turnéra indul Otthon vagyunk címmel, hogy a magyar kultúrát és tájainkat közelebb hozza a közönséghez.
