Hírek
2012. Július 06. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Munkahelyvédelmi terv - Elbocsátásokra is számít az MSZP
Az MSZP szerint nem vezet majd új állások létrejöttéhez a kormány munkahelyvédelmi terve.
Burány Sándor országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, helyesnek tartják a tízpontos kormányzati terv céljait, de az kiegészítésre szorul.
A szocialisták szerint ugyanis illúzió, hogy az akcióterv - amelyet hétfőn ismertetett a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök - a munkahelyek számának gyarapodását hozza, ehelyett arra számítanak, hogy a cégek az utánuk járó járulékkedvezmény miatt hátrányos munkaerő-piaci helyzetű csoportokhoz tartozókat (25 éven aluliakat, 55 éven felülieket és képzetleneket) vesznek majd fel most is betöltött állásaikra a jelenlegi alkalmazottak helyett. Az MSZP szerint az ebből fakadó elbocsátásokkal együtt a terv nem a foglalkoztatás növelését, hanem a munkaerőpiac átrendeződését idézi elő.
Az MSZP-s politikus szerint illúzió az is, hogy a szakképzetlenek emberek tömegének állást lehet biztosítani, az ellenzéki párt ezért a szakképzés támogatásával és a felnőttképzésnek a munkaerő-piaci igényekhez igazításával egészítené ki a kormány elképzeléseit. Hiányolják a hátrányos helyzetű kistérségekben munkát adó vállalkozások segítését is.
Burány Sándor hangsúlyozta: a munkahelyvédelmi akcióterv legnagyobb hiányossága, hogy nincs rá megfelelő fedezet. Mint mondta, a pénzügyi tranzakciós illeték kivetése a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) százmilliárdos veszteséget okoz a jegybanknak, amit a költségvetésnek egy évvel később meg kell térítenie. Ez csak úgy lenne elkerülhető, ha az MNB áthárítaná az illetéket, ami azonban 2,5 százalékos kamatcsökkenéshez vezetne és a forint árfolyamát veszélyeztetné - emelte ki a szocialista képviselő.
Véleménye szerint eltúlzott az a várakozás is, hogy a kormány százmilliárd forintot remél a Magyar Államkincstár pénzügyi műveleteinek megadóztatásától, ebből - tette hozzá - legfeljebb harmincmilliárd származhat. Kockázatosnak nevezte a jövő évi tartalék egy részének felhasználását is.
Ugyanakkor elismerte, hogy a munkahelyvédelmi terv csökkenti a kisvállalkozók terheit, ám álláspontja szerint ezzel az Orbán-kormány csak visszaadja, amit két év alatt elvett tőlük a bérek és a járulékok emelésével.
A szocialista képviselő a legsúlyosabb gondnak azt nevezte, hogy a kormánynak nincs elképzelése a gazdasági növekedés beindítására, a kereslet élénkítésére és a piacok bővítésére, ennek hiányában pedig a foglalkoztatási adatok javulása sem várható.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 14. 07:15, szerda | Belföld
A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme
2026. Január 14. 07:14, szerda | Belföld
Orbán Viktor: a háború a legfontosabb sorskérdés, ami Magyarország előtt áll
Mindenki látja, hogy a háború a legfontosabb sorskérdés, ami Magyarország előtt áll, és erre a Tisza nem mond semmit - közölte a miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán.
2026. Január 14. 07:13, szerda | Belföld
Navracsics Tibor: az önkormányzati reform egyik alapvető fontosságú kérdése a szolidaritási hozzájárulás
Az önkormányzati reform egyik alapvető fontosságú kérdése a szolidaritási hozzájárulás - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. Január 14. 07:12, szerda | Belföld
A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját
A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját - közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.
