Hírek
2020. Február 21. 06:08, péntek |
Kék hírek
Forrás: mti - illusztráció: police.hu
Letartóztatták a tizenöt évvel ezelőtti makói kettős gyilkosság gyanúsítottját

Ügyészi indítványra egy hónapra elrendelte a letartóztatását a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája annak a férfinak, aki a gyanú szerint 2004-ben meggyilkolt egy idős makói nőt és nála vendégeskedő lányát
- közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel. Szanka Ferenc elmondta, a férfi ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
2004. november 16-án Makón, a Szegedi utca egyik házában holtan találtak egy 78 éves nőt és hozzá látogatóba érkező 51 éves lányát. Az ügyben indult nyomozást - amelyben egy férfit meggyanúsítottak - a Csongrád Megyei Főügyészség azonban 2006 márciusában megszüntette, mivel a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a terhelt követte el.
Tavaly novemberben - új adatok alapján - az ügyészség a nyomozás folytatását indítványozta. Az ezt követően beszerzett bizonyítékok alapján a nyomozó hatóság látókörébe került egy mindezidáig ismeretlen férfi, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.
A kezén és lábán is megbilincselt gyanúsítottat kommandósok vezették a nyomozási bíró elé.
Szanka Ferenc közölte, a nyomozási bíró - az ügyészség álláspontját osztva - a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt látta szükségesnek a kényszerintézkedés elrendelését. A férfi nem tett vallomást a bíróság előtt. A döntést a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az végleges.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 05. 09:26, vasárnap | Kék hírek
Kilencen könnyen, ketten súlyosan megsérültek az ürömi szüreti felvonuláson
Az ürömi szüreti felvonuláson leszakadt egy lovasszekér jobb oldala a rajta tartózkodók alatt szombaton délután, elsődleges adatok szerint a balesetben kilencen könnyen, ketten pedig súlyosan megsérültek
2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Kék hírek
Megtalálták a hetekkel ezelőtt eltűnt túrázót a Pilisben
Vasárnap délelőtt megtalálták a szeptember 7-én eltűnt túrázó holttestét a Pilisben - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán.
2025. Szeptember 22. 09:49, hétfő | Kék hírek
Nyári NAV ellenőrzés - Minden 5. esetben talált szabálytalanságot a hatóság
Több mint kétezer-ötszáz ellenőrzést végzett, és ötszáz adóügyi visszaélést talált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal június. 10 és augusztus 31. között a Balatonnál és a Velencei-tónál – jelentette be a NAV hétfőn kiadott közlem
2025. Szeptember 16. 07:45, kedd | Kék hírek
Választási csalás - Hirtelen több választópolgár lett a zala megyei faluban
Tömeges betelepülés miatt meg kell ismételni a Magyarföldön szeptember 7-én tartott időközi önkormányzati választást, a törvénysértés miatt a rendőrségnek is átadják az iratokat