Hírek
2024. Október 31. 08:05, csütörtök |
Életmód
Forrás: MTI
Idei egymilliomodik látogatóját köszöntötte a Fővárosi Állat- és Növénykert

Simon Márton hatéves budapesti kisfiú szerdán délelőtt nem sokkal 10 óra után édesanyjával és testvéreivel érkezett az állatkertbe, ahol Sós Endre természetvédelmi és állategészségügyi igazgató köszöntötte.
A nyertes az igazgató által átnyújtott oklevéllel és nyereménycsomaggal gazdagodott, amely az egyéb apróbb ajándéktárgyak és egy állat örökbefogadásának lehetősége mellett egy éves családi bérletet is tartalmazott.
A család megsimogathatott és megetethetett egy tevét is, valamint az igazgató kalauzolásával az állatkert kisvasútján tett kirándulás során beléphettek a nagy marákkal, vízidisznókkal és tapírokkal benépesített, dél-amerikai állatfajokat bemutató kifutóba, ahol a tapírok etetésére és simogatására is lehetőségük nyílt.
Sós Endre természetvédelmi és állategészségügyi igazgató az alkalomhoz kapcsolódó sajtótájékoztatón köszönetet mondva az intézmény látogatóinak kiemelte, mekkora öröm és büszkeség, hogy idén már több mint egymillióan megtisztelték az állat- és növénykertet bizalmukkal, ugyanis ennyien legutóbb 2015-ben látogattak el oda. Hozzátette: az idei év, amely még le sem zárult, már most az elmúlt húsz esztendő legsikeresebb három éve közé sorolható.
"Az, hogy 2015 után most ismét ennyien ellátogattak hozzánk, azt jelenti, hogy óriási közösségi tér vagyunk, és továbbra is a leglátogatottabb turisztikai attrakció Magyarországon, ami egyszerre büszkeség és felelősség számunkra, hiszen az állatkertnek az a szerepe, hogy tudást, élményt közvetítsen a látogatónak"
- fogalmazott az igazgató.
Hangsúlyozta: az intézmény nagyon fontos szerepet vállal a természetvédelem, a fajok megmentése, valamint a zoopedagógiai foglalkozások által a felnövekvő nemzedékek oktatása terén is.
Az idei év fejlesztéseiről szólva elmondta, hogy egyebek között megnyitották a vombatkifutót, barnamedvével gazdagodott az állatkert, valamint kinyíltak a Biodóm új külső kifutói is, aminek köszönhetően körülbelül egy hektárral megnőtt a látogatható terület.
Sós Endre felhívta a figyelmet arra is, hogy az állatkertek esetében az egymillió látogató komoly rangot jelent, ugyanis az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége legmagasabb kategóriája látogatószám szempontjából az 500 ezer fő feletti kategória.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 07:45, csütörtök | Életmód
Nébih: biztonságos és kiváló minőségű a magyar hús
A szigorú élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági rendszer, benne a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is garantálja, hogy kizárólag biztonságos magyar hús kerülhet a lakossághoz a húsvéti ünnepekre készülve is
2025. Április 17. 07:38, csütörtök | Életmód
Meteorológia: immár több mint egy évtizede \"hóínség\" jellemzi Budapest éghajlatát
Immár több mint egy évtizede \"hóínség\" jellemzi Budapest éghajlatát, ami rendkívüli; a hóhiány elsődleges oka a telek enyhesége - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján közölt elemzésben.
2025. Április 16. 07:31, szerda | Életmód
Agrárminisztérium: mintegy 160 millió facsemetével biztosított az erdőtelepítések kiszolgálása
2025. Április 15. 07:30, kedd | Életmód
Esterházy Irodalmi Díjat hoztak létre
Esterházy Irodalmi Díjat hozott létre a kortárs magyar irodalom nagyobb társadalmi megbecsülése érdekében az Esterházy Magyarország Alapítvány.