Hírek
2017. Július 22. 11:10, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Havi 5-10 ezer forintot költenek a szülők különórákra

Az óvodás és kisiskolás gyermekek különóráira a családok nagy része havonta 5-10 ezer forint körüli összeget költ gyerekenként - derül ki a Játéksziget bolthálózat tulajdonosa, a Formatex MTI-hez eljuttatott kutatásából.
Óvodás korban a családok 80 százalékának havi tízezer forintnál kevesebbe kerülnek a foglalkozások, de alsó tagozatban már több mint 40 százaléknak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, minden tizedik család 20 ezer forintot, a szülők 3,5 százaléka pedig 30 ezer forintot is kiad gyerekenként erre.
Óvodás gyermekeiket a legtöbben, a szülők 83 százaléka úszótanfolyamra íratja be, amit a mozgásfejlesztő, a tánc- és a nyelvórák követnek a szülők népszerűségi listáján, sorrendben 36, 27, 20 százalékkal.
A válaszadók 4,3 százaléka úgy gondolja azonban, hogy óvodás korban még semmilyen tanfolyamra nincs szükség, ennél valamivel többen érdeklődnek a harcművészeti, kevesebben pedig a dráma foglalkozások iránt.
A megkérdezett szülők harmada úgy véli, már 4-5 éves korban érdemes tanfolyami keretek között úszni tanítani a kicsiket, 27 százalékuk 3-4 éves korban, míg közel 20 százalék már csecsemőkorban elkezdené az úszó tanfolyamot, a döntő többség heti két alkalommal.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.