Hírek
2026. Január 22. 07:39, csütörtök |
Életmód
Forrás: MTI
Hankó Balázs: a magyar kultúra olyan, mint a levegővétel
A magyar kultúra olyan, mint a levegővétel – hangsúlyozta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
Elmondta: január 22-én nemcsak a magyar kultúra napját ünnepeljük, hanem ehhez kapcsolódva a magyar kultúra hetét is. Gödöllőn villámcsődülettel indítják csütörtökön a magyar kultúra napját, megnyílik az Attila kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, az Akváriumban pedig táncház lesz.
Néhány nappal ezelőtt Szatmárcsekén nemcsak megkoszorúzták Kölcsey sírját, hanem átadtak egy megújított református temetőt, kedden pedig bemutatták a Magyar menyegző című filmet – közölte.
Nem létezünk a magyar kultúra nélkül, 15 millió magyar a magyar kultúrán nevelkedett. Ez tesz minket magyarrá és ez tart meg minket magyarnak egy olyan világban, amely sok mindenről szól, csak éppen a lényegről nem, azaz identitásról, kötődésről, családról, keresztény hitről és hagyományokról. A magyar kultúra mindezt egybefoglalja
– mondta a miniszter.
Hozzátette: generációról generációra adják át az oktatás során azokat az alapértékeket, amely Európát Európává tette, és amely a magyarokat magyarrá tette.
Erről szól a magyar kultúra, ezt ünnepeljük szerte a Kárpát-medencében - mutatott rá, hozzáfűzve: ezért támogatják a külhoni magyar tanárokat is. A Csoóri-program 1600 pályázatából 30 százalék a külhoni magyar szervezeteket érint, de idetartoznak a Déryné-program külhoni eseményei is.
Így vagyunk mi egyben magyar nemzet - hangsúlyozta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 26. 17:00, csütörtök | Életmód
Húsvéttól látható a restaurált jeruzsálemi Szent Sír barokk mása Veszprémben
Elkészült a jeruzsálemi Szent Sír barokk másának restaurálása a veszprémi várnegyedben.
2026. Február 26. 14:00, csütörtök | Életmód
Megnyílt a Planet Budapest Fenntarthatósági Expo
2026. Február 25. 14:00, szerda | Életmód
Pataky Attila: több mint ötven év munkájának elismerése a Petőfi Zenei Életműdíj
Több mint ötven év munkájának elismerése a Petőfi Zenei Életműdíj - mondta Pataky Attila, aki az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában beszélt a díjról és a díjátadó gálaestről.
2026. Február 24. 16:00, kedd | Életmód
Szarka Tamás 24 állomásos turnéra indul Otthon vagyunk címmel
Szarka Tamás március közepén 24 állomásos turnéra indul Otthon vagyunk címmel, hogy a magyar kultúrát és tájainkat közelebb hozza a közönséghez.
