Hírek
2024. Október 11. 07:19, péntek |
Életmód
Forrás: MTI
Han Kang dél-koreai író kapja az irodalmi Nobel-díjat
Han Kang dél-koreai írónőnek ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
A díjat a szerzőnek "intenzív költői prózájáért" ítélték oda, amely "szembesít a történelmi traumákkal és rávilágít az emberi élet törékenységére" - hangsúlyozta a szerzőt bemutatva a Svéd Akadémia titkára.
Mats Malm elmondta, hogy a díj bejelentése előtt sikerült beszélnie Han Kanggal, aki"egy átlagos nap végén éppen a fiával vacsorázott" a telefonhíváskor. Az írónő azt mondta, hogy nagyon meglepte a hír, és nem számított rá, hogy elnyerheti a díjat.
Han Kang az első dél-koreai író és egyben az első ázsiai nő is, aki megkapja az irodalmi Nobel-díjat.
"Han Kang írásaiban történelmi traumákkal és láthatatlan szabályrendszerekkel száll szembe, és minden egyes művében az emberi élet törékenységét tárja fel. Egyedülállóan tudatában van a test és a lélek, az élők és a holtak közötti összefüggéseknek, költői és kísérletező stílusában a kortárs próza megújítójává vált"
- méltatta Anders Olsson, a díjat odaítélő Svéd Akadémia Nobel-bizottságának elnöke.
Anna-Karin Palm, az irodalmi Nobel-bizottság tagja szerint Han "intenzív, lírai prózát ír, amely egyszerre gyengéd és brutális, valamint néha kissé szürrealista".
Az akadémia által ismertetett életrajza szerint irodalmi háttérrel rendelkezik, édesapja is ismert regényíró. 1970-ben született Dél-Koreában, 1980-ig Kvangdzsuban élt, ahonnan a felkelés előtt költöztek el Szöulba a családjával, de a szülővárosában történtek gyermekkora óta foglalkoztatták. A Jonsze Egyetemen tanult koreai irodalmat, 23 évesen, 1993-ban debütált költőként, két évvel később pedig első prózai alkotása is megjelent.
A nemzetközi áttörést Növényevő című - magyarul is kiadott - könyve hozta meg számára, amely az első angol nyelven is megjelent regénye volt, és 2016-ban elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat. A háromrészes könyvben, amelyből 2009-ben Dél-Koreában film is készült, a főhős úgy dönt, hogy nem hajlandó betartani az étkezési normákat, és nem eszik többé húst, ami életére nézve súlyos következményekkel jár.
Kang az irodalom mellett más művészeti ágak iránt is érdeklődik. Quietly Sung Songs (Halkan énekelt dalok) című 2007-es esszékötetét egy CD-je követte tíz dallal, amelyeket ő komponált, írt és adott elő.
A Your Cold Hand (Hideg kezed) című, 2002-ben megjelent regénye egy szobrász és modellje története. "Egy eltűnt szobrász hátrahagyott kéziratát dolgozza fel, aki megszállottan készít gipszlenyomatokat a női testekről. Az emberi anatómia, valamint a személyiség és a tapasztalat közötti játék foglalkoztatja: a szobrász munkájában konfliktus alakul ki aközött, amit a test elárul és amit elrejt" - fogalmazott a Svéd Akadémia hivatalos életrajzában.
Nemes teremtmények című - magyarul szintén megjelent - regénye, amely kvangdzsui demokráciapárti tüntetők meggyilkolását idézte fel, 2018-ban a Nemzetközi Booker-díj döntőjébe jutott. Anders Olsson a könyvet a "tanúirodalom" alkotásának nevezte, amely azonban stílusában elüt a műfajjal kapcsolatos elvárásainktól.
Az 53 éves írónő 11 millió svéd koronát (388 millió forintnyi összeget) kap a díjjal, amelyet hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adnak át.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 07:48, péntek | Életmód
Paloznaki Jazzpiknik: Zaz és a Kennedy Administration is fellép 2025-ben
A dzsessz és a soul francia királynője, Zaz, valamint a brooiklyni székhelyű zenei projekt, a Kennedy Administration is koncertet ad a jövő évi Paloznaki jazzpikniken - jelentették be csütörtökön a szervezők.
2024. December 19. 08:03, csütörtök | Életmód
A két ünnep között is nyitva tartanak az áldozatsegítő központok
A két ünnep között is nyitva tartanak az áldozatsegítő központok országszerte, vagyis az állam segít mindenkinek, aki bajba kerül -
2024. December 19. 08:01, csütörtök | Életmód
Karácsonykor ismét mozikban a Hugó, a víziló! című klasszikus rajzfilm
December 26-ától újra látható lesz a magyarországi mozikban a Hugó, a víziló című rajzfilm, amely jövőre lesz 50 éves – tájékoztatta az MTI-t a filmet bemutató Pannónia Entertainment.
2024. December 18. 08:06, szerda | Életmód
Kilenc tonna adományt gyűjtöttek a budapesti rendőrök
Több mint kilenc tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak a fővárosi rendőrök - közölték a police.hu-n kedden.